Állati jogok

Valamennyi állati jogok szerződésének feltételeit újra meg újra meg kell vizsgálni, s el kell érni hogy a lehető legigazságosabbak legyenek. Minden egyes szerződés minden cikkelyének a minimális kihasználást kell kikötnie, minden szükségtelen szenvedés megszüntetését, valamint azt, hogy a kérdéses fajnak maximális lehetősége legyen természetes viselkedési mintái szerint élni. Az emberi gondoskodásnak egyértelműen ezt kellene eredményeznie, cserébe azért a munkáért, amit az állatok végeznek nekünk, az élelemért, amit adnak, s a társaságukért, amivel megörvendeztetnek.

Új alaptörvényre van szükségük az állatoknak, egy nekünk szóló tízparancsolatra, amely rákényszerít bennünket, hogy minden téren tiszteletben tartsuk az állati jogok szerződését:

1. Az állatot nem szabad fölruházni képzeletbeli jó és rossz tulajdonságokkal, hogy tápot adjunk saját babonás hiedelmeinknek vagy vallásos előítéleteinknek.

2. Állatot nem szabad az ember szórakoztatására leigázni vagy lealázni.

3. Állatot nem szabad fogságban tartani, csak ha megfelelő fizikai és társas környezetet tudunk neki nyújtani.

4. Állatot nem szabad társként tartani, csak ha képes könnyen alkalmazkodni gazdája életstílusához.

5. Állatfajt közvetlen üldözéssel vagy az emberi népesség további növekedésével nem szabad a kipusztulásba kergetni.

6. Állatnak emberi sport céljából nern szabad fájdalmat vagy szorongást okozni.

7. Állatnak szükségtelen kísérletek céljából nem szabad testi vagy lelki gyötrelmet okozni.

8. Gazdasági állatot nem szabad nyomorúságos környezetben tartani, hogy élelemmel és más termékekkel lásson el bennünket.

9. Állatot nem szabad kihasználni a prémjéért, a bőréért, az elefántcsontért vagy bármi más luxustermékért.

10. Munkavégző állatot nem szabad nehéz feladatok végzésére kényszeríteni, ami streszt és fájdalmat okozni neki.

Ez az alaptörvény nem valamiféle hóbortos ideál. Gyakorlatias és megvalósítható. Mindazonáltal ma igen távol van attól, hogy világszerte megvalósítsák. Az állat-felszabadítási mozgalom kevésbé szélsőséges elgondolásait jeleníti meg.

Ez a mozgalom azzal, hogy nem fogad el gazdasági érveket egyetlen állattal való rossz bánásmódra sem, része annak az új felvilágosodásnak, amely hatalmas lépést jelent előre az állatok jólétével és státusával kapcsolatos nézeteinkben. Hogyha a tagjai rá tudnak venni bennünket, hogy fogadjuk el ennek az alaptörvénynek a rendelkezéseit, akkor megvalósították az állati jogok szerződésének elengedhetetlen felülvizsgálatát.

Dicstelen dolog a szerződésszegés, márpedig mi ezt tettük az állatbarátainkkal kötött szerződéssel. Rokonaink ők, hisz mi is állatok vagyunk. Hogyha brutálisan bánunk velük, akkor minden kapcsolatunkban brutálisak leszünk, emberekkel és más fajokkal egyaránt.

Amelyik kultúra ismeri az állattársak iránti együttérzést, az minden tekintetben érzékeny és gondoskodó. Amelyik kultúra érzi a rokonságot az állatokkal, hű marad a gyökereihez. Ha megfeledkezünk alacsony származásunkról, hamarosan azt fogjuk képzelni, hogy tetszésünk szerint bármit csinálhatunk kicsiny bolygónkkal. Nem telik bele sok idő, és mi leszünk az új dinoszauruszok — egy eljövendő kor kövületei.

Desmond Morris: Az állati jogok szerződése (részlet)

VÉRES DIVAT

LÉGY SZÉP — DE NE KEGYETLEN!

A HSUS plakátja:

Szégyellheted, ha szőrmét viselsz...
(néhányan, akik nem szégyellik...)

Az első hír néhány éve érkezett: London utcáin némely rakoncátlan fiatalok festékszóróval lefújták az értékes bundákban pompázó hölgyeket.

A prém azé, aki abban jött a világra!

Egy svájci karikatúra két ocelotbundás asszonyságot mutat, mögöttük a rács másik oldalán jaguárok beszélgetnek:

„— Képzeld, milyen nevetségesek lennénk mi az ő bőrükben!”

A bécsi állatvédők brossúrájának címlapján egy aranyos meztelen gyerek. Aláírása:

„Még szerencse, hogy a mi gyerekeinket nem nyúzzák meg.”

New Yorkban számos tűzfalon hasonfekvő meztelen topmodell fényképe a felirattal:

„Inkább meztelenül járok, semmint szőrmebundában!”

A bécsi plakátokról közismert televíziós személyiség és mesekönyvíró mosolyog, karjában rókával. Az új jelszó:

Bundamentes telet!

Yokohama utcáin egyetlen transzparensbe burkolt meztelen lányok sora tüntetett a bundaviselet ellen. Rövidesen hongkongi manekenek csatlakoztak hozzájuk.

Linda és Paul McCartney koncertkörútja valóságos állatvédelmi kampánymenet. Linda nyilvánosan elégeti a bundáját, Paul visszaküldi borotválkozószereit az állatkísérletező Gillette cégnek.

Brigitte Bardot a sajtó nyilvánossága előtt támadja meg Sophia Lorent, amiért egymillió dollárért hajlandó volt az Annabella céget, Olaszország legnagyobb bundakereskedelmi vállalatát reklámozni. Bardot nyílt levelében ezt írja Lorennek:

„Amikor bundában jársz, ne feledd, hogy egész állattemetőt viselsz a testeden.”

Calvin Klein divattervező szerint divatjamúlt dolog szőrmekabátot tervezni, mivel a modern nő nem visel bundát.

A nagy divatbemutatókon megjelentek a műszőrmék. De nem ám műanyagból, hanem raffinált textíliákból.

Cindy Crawford topmodell, sztárfotóján mindössze egyetlen műszőrme usankát visel. Különböző stílusú fejfedőket tervez Todd Oldham, így például Tyna Banksnek műszőrme sapkát. Ezek a divathölgyek azután nyilatkoznak is. Mint például:

„Ha szekrényed mélyén szőrmekucsmát találsz, gyorsan adj túl rajta, különben divatjamúlt leszel.”

Miből van a műszőrme?

Todd Oldham, az egyik legfelkapottabb amerikai tervező, új műszőrmét kísérletezett ki. Modelljeinek bemutatására felkérte Cindy Crawfordot, Susan Sarandont és Madonnát. Oldham maga vegetáriánus, és állatbarátsága modelljeiben is kifejeződik. Olyan anyagokkal dolgozik, mint üveg, gumi, parafa, amelyeket egyedülálló mellényekké, cipőkké, sapkákká alakít át. A női holmikon kívül készít kutyaruhákat is, nem bőrből készült nyakörveket és pórázokat, amelyeknek bevételéből olyan AIDS-es betegeket segélyez, akik állatot tartanak. Legújabb kucsma modelljei reciklált üvegből és műanyagból készültek és olyanok, akár a szőrme usankák.

Sok sztár meg sem gondolja, amikor mesés ajánlatot kap egy-egy divatcégtől, reklámozza az új bunda modellt. Így járt Liza Minelli is, de még idejében sikerült lemondania a bemutatót.

„Nem szeretném, ha az emberek a halállal hoznák összefüggésbe a megjelenésemet.”

Mennyibe kerül egy prémkabát?

Egyetlen bundához felhasznált állat-életek:

18 róka	vagy 150 csincsilla	vagy 40 oposszum,
12 kutya	vagy 36 perzsabárány	vagy 80 coboly,
60 nyérc	vagy 20 vidra	vagy 400 mókus,
8 fóka	vagy 15 ocelot	vagy 30 nutria

Bundánk előző élete

A plakáton gyönyörű prémes állat. Mellbe vág a szöveg. „Hagyd meg a bundámat, nekem csak ez az egy van, és ettől függ az életem!” Egy másik képen kölyökarcú kisróka kérdezi az embergyereket: „A te anyukádnak van szőrmebundája? Az enyém az életét adta érte.”

Láttam egy filmet: Fűrészes fogú lábcsapdát rejt az avar. Vadmacska lépdel felé, megszólalásig olyan, mint az otthoni cirmos. Egy csattanás, a macska felsikít, majd torka szakadtából ordít a fájdalomtól. Órák múltán is szinte zokog: érzékeny, apró mancsa becsípve a vas fogai között.

Változik a kép: hódok, nutriák, mosómedvék, rókák, csincsillák és alig totyogó kicsinyeik, sőt őzek, madarak, elkóborló háziállatok élik át ugyanezt. Orruk, lábuk szétroncsolva, iszonyú kínban és pánikban, vinnyogva és üvöltve próbálják kiszabadítani magukat, újra és újra megkísérelve a lehetetlent. Foguk beletörik a vasba, néhányan lerágják a lábukat, csakhogy szabaduljanak. Ők lassú, kínos halállal pusztulnak el vérmérgezésben, vagy nyomorékon vegetálnak még egy ideig. A vérnyomokat követve a prémvadász mindenképpen megtalálja őket. Előfordul, hogy a csapdában rekedtek ragadozók áldozataivá válnak, vagy nagy fájdalomban, étlen, szomjan kínlódnak, míg néhány nap vagy hét után rájuk akadnak és megfojtják vagy agyonütik őket.

A szőrmeipar 100 millió állatot használ fel évente. Felét csapdában fogják el, felét tenyésztik.

A hurokcsapdákban hosszú, fulladásos halált halnak a mókusok és a nyulak.

A fullasztócsapda víz alatt működik. Lassú és fájdalmas halált okoz. A hód például 11 perces haláltusát vív.

A csapdával elejtetteknek csak az egynegyedét tudják felhasználni, a többit félrehajítják. Az amatőr vadászok is fölöslegesen pusztítják el vagy nyomorítják meg a lelőtt vadnak az 1/3-át. Sokszor még élnek az állatok, mikor lehúzzák róluk szép, bundás bőrüket, hogy mi hordjuk őket tovább.

A szőrmeipar nem hagyja magát

A tiltó rendszabályok, az egyre ritkábbakká váló állatok védelme és a velük való kereskedés tilalma arra vezették a prém-lobby képviselőit, hogy egyrészt az orvvadászatot és a csempészést pártolják, másrészt megvalósítsák a nemesprém-farmokat. Akkor, amikor a mezőgazdasági haszonállatok intenzív tartása és tenyésztése etológiai okokból lehanyatlóban van, akkor egy új intenzív tenyésztési ág van kialakulóban, az úgynevezett prémesállat farmok. Itt nemcsak a tartási módok, a szűk ketrecek, a gyalázatos tápok, a kényszer szaporítás és a koncentrációs táborokra emlékeztető kivégzési módok „pótolják” a csapdák kegyetlenségét, de ha lehet, még fokozzák, hiszen a ketrecben vegetáló állat teljesen kiszolgáltatott.

A Brigitte Bardot Alapítvány manekenek, művészek segítségével reklámozza a gyönyörű műszőrméket, mondván, az állati prém viselése szükségtelen. A műszőrme szalonok forgalmuk bizonyos százalékával támogatják Bardot állatvédelmi akcióit. A példa mindenütt követendő, ahol szép műszőrmét gyártanak.

Európa valamennyi állatvédő szervezete arra hívja fel az állatbarátok figyelmét: ne hordjanak szőrmebundát és ha találkoznak olyan személlyel, akin ilyen ruhadarab van, szelíden figyelmeztessék: hullák szőrméjét viseli a testén.

A Bécsi Zoológíai Intézet az alábbiakban szabta meg a prémes állatok tartásának minimum követelményeit:

Sarki róka: 2 lehet egy ketrecben, amely 4 m2-es

Vörös róka: 2 lehet egy ketrecben, amely 10 m2-es

Nyérc: 2 lehet egy ketrecben, amely 2 m2-es

Nutria: 2 lehet egy ketrecben, amely 0,5 m2-es + medence

Japán és Olaszország

Ez a két ország még ma is a nemesprémek legfőbb importőre és feldolgozója. Az olasz divathölgyek és a japán nők nem érzik, hogy hiúságuk vérrel borított. Igy azután a nagy prémkereskedők ismét fellendülőben vannak. Sőt, kitalálták, hogy nehogy a prém valódi és természetes viselőjére emlékeztessen, lenyírják és élénk színekre festik azokat. De hát attól az még szőrme! Az valamikor egy kedves élőlény testéhez tartozott, amelytől erőszakkal fosztották meg. A Bardot Alapítvány most felhívást intézett az állatbarátokhoz, adják le irodájukban azokat a prémeket, amelyek a szekrényben porosodnak és molyosodnak, de amelyektől meg szeretnének szabadulni. A legközelebbi nagy demonstráció során meg fogják semmisíteni őket. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a budapesti bizományi áruház is csak mérsékelt, mélyen leszállított áron vesz át szőrméket.)

Egy michigani chinchilla-farm

Az amerikai székhelyű PETA, az egyik legnépszerűbb állatvédő egyesület, riportot készített egy csincsilla farmon Michigan városban. 25 ketrec egy sorban, négy sor egymásra polcozva. Valamennyi csak drótból áll. Az istállóban valahol egy rádióból zene szól, a falak mentén pedig kikészítésre váró friss gereznák. Az állatvédők azt vizsgálják, hogyan történik a csincsillák kivégzése. Elektromos árammal, amelyet a bőrük alá vezetnek, nemiszervükön keresztül, amely a hosszú haláltusa idején megbénítja őket. Még sikítani sem tudnak.

„Egy állatbarát, aki szőrmebundát hord, nem érdemel bocsánatot!” — hangzik az új nemzetközi jelmondat.

Beauty without cruelty — Szépség, kegyetlenkedés nélkül

Igy hívják azt az angliai társadalmi mozgalmat, amely egyaránt küzd a divat és a kozmetika haszna és érdeke oltárán feláldozott állatok megmentéséért. A pusztán hiúság kielégítése nem járhat véráldozatokkal. A szervezet évek óta gyűjti az adatokat, végez kutatásokat a kísérleti és prémes állatok tartási módjáról. Az ő adataik szerint több mint 25 millió állat esik évente a csapdázás áldozatául.

A lábcsapdákat eddig 63 országban tiltották be, és csak ott használják még mindig, ahol az anyagi hasznot vér és fájdalom árán is kicsikarják a védtelen természettől. Az ember végül is nem dolgozik meg érte.

A csapdázás „paradicsoma” elsősorban Kanada. 1975-ben. a szőrmedivat virágzása idején egyedül Kanadában közel tíz millió állatot használtak fel, és ebből „mindössze” másfélmillió volt a tenyésztett: vörösróka, ezüstróka, nyérc. Külön kategóriában szerepel a fóka, amelynek agyonverését vadászatnak nevezik. A számadatokból az is kiderül, hogy míg például a felvásárlási előirányzat 125 hermelint rendelt, addig a prémvadászok 300-at ejtettek el — kabátonként. Ugyanez a szám a fokozottan védett hiúz esetében, amelyből 12 állatot kell elejteni egy szép bundához, 29 csapdázott áldozatot sorol fel. Ebből világosan kiderül, hogy a prémipar erősen hozzájárul a ritka, nemes állatok fajainak kipusztításához. Még akkor is, ha Kanada úgy állítja be a dolgot, mintha indián bennszülötteinek semmi más megélhetési forrása nem lenne. Az igazság az, hogy a helyi önkormányzatok szép bevételt kasszíroznak a csapdázási engedélyek és a vadászati területek bérleti díjainak beszedéséből. Ugyanakkor nem gondolnak az ökológiai egyensúly felbomlására. Miután nagymértékben kiirtották a nagytestű, értékes ragadozókat, aggasztóan elszaporodtak a veszettséget terjesztő görények. A csapda nem szolgálja a természetes kiválasztódást. A csapda válogatás nélkül öli a beteget és az egészségest, a dúvadat és a hasznos állatot, a vadonélőt és az arra járó háziasítottat. A csapdát azonban nem elég betiltani. A tilalom betartását ellenőrizni is kell! A törvény és a rendelet egymaga nem old meg semmit. Kanada beismerte, hogy a csapdázás során háromszor annyi „értékesíthetetlen” állat pusztul el, mint ahány értékes bundájút be akarnak fogni. Csak az az elgondolkodtató, hogy még mindig megéri! Már akinek. Ugyanis egy kanadai indián prémvadász mindössze évi 500 dollárt tud keresni a csapdázással.

A kanadai prém-lobby megpróbálta a kormányzatnál elérni, hogy engedélyezzenek úgynevezett „humánus” csapdákat. Az Állatvédelmi Világszövetség múlt év februárjában Ottawában konferenciát hívott össze, hogy a résztvevők eldönthessék, vajon létezik-e egyáltalán „emberséges” csapda? Az ottawai konferencia eredménye az volt, hogy nem standardizálták a kegyetlenséget és így a csapdázás kanadai és egyesült államokbeli pártolói kénytelenek lesznek szembenézni azzal a ténnyel, hogy 1996-tól kezdve az Európai Unió országai nem fogadnak szőrméket azokból az országokból, ahol a fém lábcsapda még most is használatban van.

A szőrmedivat alkonya

Az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) 1988-ban hirdette meg szőrmeellenes kampányát: „Hagyjuk abba a prémes állatok leölését luxusholmik kedvéért!”

A változások először a kiskereskedelemben jelentek meg. Anglia legtekintélyesebb áruháza, a Harrods, 1990-ben bezárta szőrmeosztályát, mivel a vásárlás az utóbbi három évben 40 %-kal esett vissza. A nagy nemzetközi vásárok közül az 1989-es New York-i szőrme-expót érdeklődés hiányában lemondták: csak 25 cég jelentkezett a kiállításra. Valamikor a frankfurti vásár volt a legtekintélyesebb, mert hosszú ideig Németország uralta a szőrmepiacot. Az 1989-ben megtartott vásárról azt írta az azóta megszűnt brit szőrmekereskedelmi folyóirat tudósítója, hogy 35 frankfurti vásáron vett részt, de még soha nem látott ilyen gyászos vereséget.

A legtöbb nyers és feldolgozott irhabőrt aukción adják el. Az 1989-es londoni, csaknem 32 év után bezárta kapuit, az 1990-ben tartott oslóin pedig a rókabőröknek csak 50 %-a kelt el. A nerceknek 8 %-át adták el, és azt is csak az 1985-ös árak egyharmadáért.

1989 óta számos szőrmefarmot számoltak fel Finnországban, Hollandiában, Norvégiában. Az Európa Parlament egyik tagja bejelentette, hogy javasolni fogja a prémesállat tenyésztés betiltását. 1979-ben a WSPA 876 nutriát szállított vissza a legutolsó holland nutriafarmról őseik eredeti élőhelyére Uruguayba, ahol gondos felügyelet mellett az állatokat szabadon engedték.

Hollandiában már nagyon kevesen hordanak szőrmét, de az ország még ma is a világ legnagyobb prémtermelője. 1993 decemberében a holland parlamentben vitát nyitottak a szőrmeipar jövőjéről. A földművelésügyi miniszter is kénytelen volt elismerni, hogy a farmokon tenyésztett állatok abnormális viselkedése jelzi, hogy jólétük súlyosan veszélyeztetett. A nyércek és rókák sztereotip viselkedésformákat mutatnak. A rókák között magas a vetélések száma, rettegnek az embertől és sokszor hetekig nem hajlandóak enni. A nyércek megcsonkítják önmagukat és egymást.

„Tisztességes prémesállat farm nem létezik” — állítja a svájci állatvédelmi szervezet vezetője. „Nem létezhet, mert vadon élő állatot nem lehet a faj igényeinek megfelelően és ugyanakkor gazdaságosan tartani”.

Még a farmon született prémes állatok sem szokják meg a fogságot. A mezőgazdaság haszonállataiból tömegesen nyert irhák többnyire intenzív állattartásból származnak, ami iparszerű állatkínzás.

A néhány éve végzett európai közvélemény-kutatások növekvő szőrmeellenességet jeleznek. A 14-29 évesek 80 %-a szerint a divattervezőknek a műszőrmét kellene propagálni, 65 %-uk szerint pedig, aki szőrmét visel, cinkos az állatkínzásban.

Prémesállat farmok

Miután a divat jó néhány prémes állatfajt a kihalás szélére sodort, nemkülönben a csapdázás miatti általános felháborodás okán, tenyészteni kezdték őket. 50 millió állatot ölnek meg évente az ún. prémfarmokon. Itt, csakúgy, mint a mezőgazdaság nagyüzemeiben, a szabadságra teremtett, több négyzetkilométeres territóriumú állatok élettere akkora, mint ők maguk.

A magányos természetűek számára, mint amilyen a róka vagy a nyérc, óriási stressz elviselni a többiek közelségét. Az ürülék szaga is ingerli az állatokat, hiszen a természetben elássák, vagy elhagyják a beszennyezett területet. E farmokat félreeső helyeken létesítik, szögesdrótokkal, kutyákkal és fegyveres őrökkel védik, erősen titkolván, mi folyik a falak mögött.

Az állatok dróthálón élnek, almot nem használnak, így a kihulló, felhalmozódó ürülék erősen szennyezi a talajt és a vizeket.

Európában egyre szigorúbb törvények szabályozzák az állatfarmok üzemelését, így egyre kevesebb profitot hoznak. Annál is inkább, mert sok nagyvárosban a szőrme kimegy a divatból, viselőit, lenézik és megvetik, barlanglakó ősembernek nézik.

A prémipar tehát az elmaradt szemléletű Kelet-Európában, sajnos nálunk is piacra talál. Reméljük nem sokáig: a fémcsapda használata ma is tilos, mégis használják szüntelenül.

Hogyan élnek, amíg élnek?

Csincsilla:

A mókushoz hasonlító, 30 cm-es állatkák kedvesek, könnyen szelídíthetők. Miután a bundájukért szinte teljesen kipusztították őket, a bámulatos ügyességgel ugró, kúszó állatokat szűk ketrecekbe zsúfolva, mesterségesen tenyésztik.

A szülést követő napon a hímet elektrosokkal ondó leadására késztetik, és a hormonálisan manipulált nőstényt ismét megtermékenyítik.

A kölyköknek 8-10 hónapos korukban eltörik a nyakcsigolyájukat vagy kloroform gőzben fuldokoltatva túlaltatják őket. Óvatosan, még melegen megnyúzzák, 50 kis csincsillából készítenek egy bundát. .Az igen drága bunda csak teljesen száraz időben hordható, mert nedvesség hatására a prém összecsomósodik. Megkérdezték a tenyésztőket, vajon nem sajnálják-e ezeket a bájos állatkákat? „Nem szabad a szemükbe nézni” — mondták — ők tudják, miért.

Nutria:

A nutria 1 m hosszú, kitűnő úszó, fészkét a vízben vagy a parton készíti. A vízi környezethez szokott nutria szőrtelen, úszóhártyás lába sokszor megfagy, a ketrec fémrácsain és a gennyesedő, üszkös sebekbe belepusztul.

Hathónapos korukban érett a prémjük. Bunkókkal fejbe verik őket, így a koponyájuk betörik, orrukból, szájukból ömlik a vér, de a bunda nem sérül meg. Ezután orrukat bevágják és lábuknál fogva felakasztják és elvéreztetik őket. 30 ilyen „ép” állat kell egy kabáthoz.

Nyúl:

A nyulakat húsukért és bundájukért is tenyésztik. Ezrével zsúfolják be őket négy emeletes battéria ketrecekbe. A tenyészanyák évente nyolcszor 9-12 ivadékot fialnak a dróthálóra, míg teljesen ki nem merülnek. Akkor a sok ezer kisnyúllal együtt teherautóra rakják őket és néha többszáz kilométert utaznak a vágóhídig. Például Magyarországról Olaszországba. A bundákat a kiselejtezett tenyésznyulakból készítik.

Nyérc:

Egy-két kg-os, 50 cm-es, kecses, szép állat, rokonait, a kutyát és a macskát otthonainkban dédelgetjük.

A vizek partján élő, kitűnően úszó állatot ma már vízmedence nélkül tartják, csakúgy, mint a nutriákat. A vizes közeghez alkalmazkodott lábuk fájdalmas gyulladásba jön a dróthálón. Idegesen szaladgálnak a ketrec két oldala között, majd középen megállva egy pillanatra felágaskodnak. Ezt nevezik a költői lelkületű tenyésztők a „nyércek táncának”.

Természetellenes táplálékuk zöme a magas tápértékű szója. A pépes halmokat a ketrec rácsára kenik fel, hidegben fagyálló anyagot is kevernek hozzá. Az állatok nyelve odafagy a rácshoz.

A kívánt színárnyalat eléréséért mutációkat tenyésztenek ki, melyek nyomorékon, süketen kínlódnak halálukig. A hím nyércet éheztetéssel bírják rá a párosodásra. A kölyköket az anyák idegesen hurcolják ide-oda vagy halálra marják őket. Betegségeiket nem kezelik, hiszen egyetlen szempont a bunda épsége.

Hathónapos korukra a nyércek megérettek az erőszakos halálra. A kisebbeknek a tenyésztő eltöri a nyakcsigolyáját, a többit egy ládában zsúfolja össze. Hallani állatok sikoltozását és a zajt, ahogy nekimennek a láda falának, mielőtt a kipufogó gáztól megfulladnak. A haláltusa 30 percig is eltart. A bundát 30-60 kölyökből készítik.

Róka:

Nehezen tűri a fogságot. Még a dróthálót is átrágja vagy a talajt kiássa maga alatt, csakhogy szabadulhasson.

A hím párzási kedvét mesterségesen mozdítják elő éheztetéssel, utánozva a természetben hetekig udvarló róka súlyveszteségét. A hidegben sokuk éhen pusztul, a bundájuk viszont szép, vastag lesz. A nőstény optimális termékenyülésének az időpontját, a hüvelyéből vett váladék vizsgálatával állapítják meg. A naponta többszáz állaton végzett, sietős beavatkozás során számos nősténynek átdöfik a hüvelyét a fémpálcával, mivel nem állatorvos végzi a vizsgálatot.

Az újszülött kisrókák 60 %-a elpusztul, az anyák pedig félelmi pszichózisukban megölik kölykeiket. A kannibalizmus is egyre gyakoribb, a szűk ketrecben az állatok egymásra támadnak. Érdemes felfigyelni az előbbi két jelenség általános törvényszerűségére, mely a kényszerű emberi együttélés során is megnyilvánulhat.

A szoptatás után a legyengült anyát felerősítik és ismét bevetik a szaporodás körforgásába. Hat évig működtetik ezeket a reprodukciós gépként kezelt szerencsétlen nőstényeket, kis, drótrácsos ketreceikben.

A héthónapos kisróka „megérett a prémezésre”. Mikor a fogókampóval benyúlnak a ketrecbe, félelmében sikítva próbál menekülni, de a kampó összeszorítja a nyakát, és két ember kihúzza a ketrecből. Egy kosár alakú elektródát kapcsolnak a szája köré, egy másikat a végbélbe döfnek és áramot vezetnek a testébe. A bunda 18 kis Vuk életébe kerül. Csak a tenyészetekben évi 2,5 millió rókát ölnek meg világszerte.

Svájcban 1981 óta a prémes állatok esetében a fajnak megfelelő tartási körülményeket írnak elő, melynek eredményeképpen Svájcban nincsenek prémesállat farmok.

Perzsa:

A karakül juhanyától elveszik 3-10 napos báránykáit és lassan, kábítás nélkül megölik őket. 35 kis állatból készítenek egy bundát.

Breitschwanz perzsa:

Még vékonyabb és finomabb, mint a fent említett, hiszen az elvéreztetett anyajuhból emelik ki a még éretlen magzatokat vagy az 1-2 napos kisbárányok bőréből varrják. Egyes vidékeken veréssel és rugdosással idézik elő a koraszülést, így az anyaállat ismét fedeztethetővé válik.

Fóka vagy szil:

A bársonyos prémet nyolc fóka viselte egykoron. A partokon ezrével verik agyon a szelíd, gyanútlan állatokat és még melegen megnyúzzák, mert a megdermedt bőr már nehezen húzható le. A megszigonyozott állatok közül sokan megfulladnak mielőtt zsákmánnyá válnának. A fehér fókabébiket mintegy háromhetesen ölik meg.

Farkas:

Többnyire németjuhászkutyák gereznájából készítik, 12 kutyából (!) lesz egy kabát.

Kutya:

A csau-csau, kuvasz, bernáthegyi és a spicc gereznája különösen alkalmas prém készítésére. A „gae farkas” vagy gae-bunda koreai nyelven kutyát jelent. Kínában és Koreában a kutyák ugyanúgy kínlódnak szűk ketreceikben, mint a többi prémes állat. Amikor itt az ideje, összeroppantják a mellkasukat vagy dróthurokkal megfojtják őket. A haláltusa hosszú percekig tart. A gae-bunda a nagyáruházak egyik olcsó slágere.

Olykor, mikor nőtársaim élvezettel válogatnak a kutyabundák között, rémlátomásként villan elém: félek, szembejön velem az utcán ellopott és elsiratott hűséges társam földi maradványa egy hölgy vállán...

Pár éve megvettem a rég áhított fehér rókabundát. Amit itt leírtam, akkor még nem tudtam. Bocsánatkérően megsimogatom a meleg, puha prémet mintha élne, mert ma már minden bundában a megölt állatokat látom. Ma már tudom, hogy csak egy valakinek van joga bundát viselni: az állatnak a sajátját.

Mérhetetlen kínok

Egyre másra megszaporodnak a kétségbeesett telefonok. Elkeseredett kutyás gazdik keresik kertjükből ellopott kedvenceiket. S bár minden lehetséges fórumon keresték kutyáikat, többé nem látták viszont. Hasonlóképpen jártak azok is, akik a bevásárlóközpontok előtt hagyták megkötött blökijeiket. Értetlenül tették fel a kérdést: vajon kinek kellettek nyolc-tíz éves, öregedő kedvenceik? Nos, például a tiltott állatkísérleteket végző laboratóriumoknak.

Legalább 2.000 éves múltra tekint vissza az állatokon végzett orvostudományi munka. A III. században Erasistratus, a IV. században Arisztotelész az állatokon végzett kísérletekkel gyűjtöttek adatokat az emberi szervezet felépítéséről. Ma már nincs a modern gyógyászatban egyetlen olyan nagyobb kezelés vagy sebészeti beavatkozás, amelyet ne előzött volna meg állatkísérlet. De nemcsak a humánus célt szolgáló gyógyászat alkalmazza ezt a módszert, hanem többek között a vegyipar és a kozmetika, a hadi ipar, az oktatás és az élvezeti cikkeket gyártó cégek. S bár a Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból kiinduló alternatív kísérletek szorgalmazása egyre inkább terjed, mégis világviszonylatban éves szinten több száz millió áldozatot áldoznak fel a tudomány oltárán. Az angliai Hadwen-Alapítvány az alternatív, állatkísérleteket helyettesítő módszerek kutatására 1970 óta 340.000 fontot adott ösztöndíjként tudósoknak, hogy ilyen módszereket fejlesszenek ki. Néhány eddigi eredmény:

Rák-tesztek

Az Ames-teszt, amely baktériumokat használ sejtkultúrás módszerekkel kombinálva, jelentősen csökkentette a felhasznált állatok számát. Ennek ellenére a rákkutatás döntőően ma is állatokon folyik. A kutatások részben épp ezért nem vezetnek sikerre, ugyanis minden faj speciális rákfajtát produkál.

Veszettség

1980-ban jelent meg az első veszettség elleni szérum a testen kívül tenyésztett emberi sejtkultúrából, ami tízszer olyan hatásos, mint az eddigi és nincs mellékhatása.

TBC

A szövet-tenyészet jobb alternatíva a TBC diagnózis felállítására, mint a fertőző szövetek leoltása a tengeri malacokra.

Az állatvédő szervezetek fő tevékenységi köre, hogy az állatokon végzett kísérletek helyett a tudósok az alternatív módszereket használják. Célkitűzéseiket támasztja alá az a tény, hogy napjainkban egyre több azoknak a kutatóknak a száma, akik mindenben megkérdőjelezik az állatkísérletek relevanciáját. Véleményük szerint a korszerű egészségügy követelményeit az állatkísérletek egyáltalán nem elégítik ki. A különböző betegségek ugyanis nemcsak szervi eredetűek. Okai között több olyan más tényező is található, amelyeket állatokon nem lehet vizsgálni. Az alternatív módszerek emelkedésének, az állatkísérleteket ellenző tudósok számának rohamos növekedése ellenére még mindig igen magas az állatokon végzett tesztelések száma. Richard D. Ryder kísérleti pszichológus adatai szerint 1971-ben Hollandiában több, mint egymillió kísérleti állatot használtak fel.

Ausztráliában	850.000-t,
Kanadában	2.768.000-t,
Indiában	870.000-t,
Dániában	1.400.000-t,
Izraelben	323.000-t,
Japánban	19.000.000-t.

Svédországban 1974-ben egymillió állaton végeztek kísérletet. Ebből 2.925 majom, 2.400 kutya, 4.900 macska. Persze, a világ számos országában nem mindennapi üzletet jelent a kísérleti laboratóriumok alanyainak szállítása. Brit tenyésztők például évente legalább ötvenezer állatot (több száz kutyát, macskát és majmot) exportálnak olyan külföldi laboratóriumok számára, amelyek törvényes ellenőrzés nélkül működnek. Tevékenységük engedély- és felügyeletmentes szabadkereskedelem, amelynek szenvedő alanyai a kínhalálra ítélt állatok. Nincs emiatt lelkiismeretfurdalásuk, sőt, büszkén hirdetik: „Arra vállalkoztunk, hogy állatokkal lássuk el a kutatólaboratóriumokat. Készek vagyunk állatot szállítani a világ bármely részére...”

A nyolcvanas években tömegméretű kampányok indultak a laboratóriumi állatok fokozott védelméért. Ma már csaknem mindegyik nyugat-európai ország engedélyhez köti az állatkísérleteket, s ezekről szigorú nyilvántartást vezetnek. A magyar tudományos életben is hasonló feltételekkel lehet ezeket a teszteket elvégezni, azonban a kozmetikai, hadiipari, vegyipari, valamint az élvezeti cikkek gyártásához használt állatkísérletek nyomon követhetetlenek. Sem a felhasznált állatok fajáról, sem pedig számáról nem lehet adatokat beszerezni. Ezen a téren ugyanakkora a káosz, mint több más, a honi állatvilágot érintő kérdésben. (Pl. gyepmesteri telepek vagy menhelyek száma).

S hogy mekkora számban végeznek a világ országaiban állatkísérleteket? Álljon itt néhány konkrét példa. Franciaország: 3,6 millió, Nagy-Britannia: 3,1 millió, Hollandia: 867 ezer, Magyarország: 260 ezer, Portugália: 87 ezer, Görögország: 25 ezer. A legfejlettebb országokban a tudományos célra felhasznált állatoknak mintegy 85 %-a kis rágcsáló, addig nálunk ez az arány 95 %-t tesz ki. Magyarországon 1997-ben a gyógyszeriparban felhasznált kísérleti állatok száma 166.000, ami az egész kutatási szektor által felhasznált állatok számának több, mint felét teszik ki.

A tényszerűség kedvéért hangsúlyozzuk, hogy ezek az adatok csak a gyógyszerészeti kutatások állatkísérleteit tartalmazza. Itt kell megemlíteni azt is, hogy a már Nyugat-Európában betiltott állatkísérleteket Magyarországon végzik bérmunkában. Ezekről a tesztelésekről még körülbelüli adatokkal sem rendelkezünk. Tény, hogy sajnos ma még szükség van állatkísérletekre, de nem olyan módon és mértékben, mint ahogy az napjainkban történik. Csupán csak egy kis töredéke folyik az emberi élet megmentéséért. Tudományos karrierekért, hadászati termékekért, na és nem utolsó sorban az óriási gazdasági haszonért gyötörnek halálra elképesztő mennyiségű állatot.

Az életbe lépő Állatvédelmi törvény fő pozitívuma, hogy Magyarországon is tilos lesz kozmetikai, hadiipari, valamint élvezeti cikkek tesztelésére állatkísérleteket végezni. Persze, az egyik nagy kudarc, hogy a törvény tervezetével ellentétesen továbbra is lehet majd kóbor kutyákon humángyógyászati kutatásokat, kísérleteket végezni. S bár ez a laboratóriumi állatok védelméről szóló európai konvenció alapján tilos, szerepel benne egy olyan kitétel, miszerint az aláíró országok egy kifogással élhetnek. Mi pedig ezzel fogunk... Mégis, óriási eredmény, hogy legalább a kozmetikai célra történő kísérleteket sikerült betiltani. Hogy miről is van szó, illusztrációként álljon itt néhány teszteléses módszer leírása:

Egy olasz tudós ötvenhét éhező kutyaanyától született kölyköt figyelt meg. Közülük a huszonnyolc szerencsésebb rögtön elpusztult, a többi pedig epilepsziához hasonló rohamot produkált. Persze, senki nem enyhítette kínjaikat. S ez így ment addig, amíg el nem pusztultak...

Amerikai pszichológusok kiskutyákat zártak egyesével kis ládákba. Egészen kilenc hónapon át... Közben csöveket erősítettek végtagjaikhoz, és egy merev gallért a nyakuk köré, hogy ne tudják megérinteni saját testüket. Így tanulmányozták a frusztráció hatását.

Pavlov munkáját amerikai tudósok folytatták. Elektrosokkal kísérleti neurózist idéztek elő kutyákban. Az állatok ingerlékenyek, nyugtalanok lettek, nem tudtak aludni, minden kapcsolatuk megszűnt társaikkal. Az egyik szerencsétlen teljesen elmerevedett és ellenkezés nélkül tűrte, hogy végtagjait bizarr pózokba rendezzék. Ezek a zavarok az állatok tizenhárom év múlva bekövetkezett kimúlásáig fennmaradtak.

Hasonló kutatások folynak a világ számos egyetemén. Pennsylvániában például a sokkolt kutyákat „nyugszékekben” rögzítik. Eközben gondosan feljegyzik, hogy az állatok vinnyognak és visítanak.

Hosszasan lehetne sorolni a kozmetikai tesztelések borzalmait is, azonban nem akarjuk feleslegesen sokkolni olvasóinkat. Most csak azokból a kísérletekből adtunk „ízelítőt”, amelyek a világ legtöbb országában legálisak. A kozmetikai és élvezeti szerek tesztelésének hazai betiltásával azonban fennáll az a veszély, hogy megnövekednek az illegálisan, bérmunkában végzett állatkísérletek számai. És ezzel együtt a kertből ellopott fajtatiszta kedvenceké is. Hogy miért ezek a kutyák kellenek a kísérletekhez? A válasz egyszerű. Olyan típusú állatokat használnak, amelyeknek az előélete ismert. A keverékkutyák — amelyek zömét a sintértelepekről szerzik be — eddig hadiipari és szervátültetési kísérletekre kerültek. Ahol nincs szükség arra, hogy ismerjék a fajtajelleget. Mert az állat így is, úgy is elpusztul a beavatkozásnak köszönhetően. A többiekre keservesebb, hosszabb ideig tartó szenvedés vár. A Fővárosi Állategészségügyi Teleptől megtudtuk, hogy ők már hosszabb ideje „csak” sebészeti jellegű kísérletekre adnak ki kutyákat. A toxikológiai, kozmetikai kísérletekre pedig általában a magánbefogók adják el pár száz forintért a gazdátlan szerencsétleneket. Meg azok az érzelmileg deformálódott személyek, akik így akarnak pénzhez jutni. Attól sem riadnak vissza, hogy a kertekből lopják el a kegyetlen kísérletekhez a négylábú alanyokat. Akiket gazdáik többé nem fognak viszontlátni.

A fotó Hajdu György amatőr fotókiállításán közel egy hónapon keresztül volt látható a Jókai Klubban.

Kísérleti célú állatfelhasználás a magyar gyógyszeriparban
(Önkéntes adatszolgáltatás alapján készítette a MAGYOSZ)

	1994	1995	1996	1997 (előrejelzés alapján)
egér	203.600	194.950	116.200	85.255
patkány	125.100	104.000	83.300	70.380
tengeri malac	8.910	4.370	3.790	4.012
egyéb rágcsálók	5.310	3.400	2.620	2.618
nyúl	3.210	3.980	3.750	2.771
macska	446	311	202